|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 112 találat | lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-112 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Mozart, Wolfgang Amadeus 2017. április 4.EMKE-közgyűlés és díjkiosztó gála lesz szombatonAz idei díjazottak listája Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) éves közgyűlésére és díjkiosztó gálájára kerül sor április 8-án, szombaton délelőtt 11 órától, olvasható az egyesület szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. A szokásostól eltérően, az idei esemény helyszíne a Bánffy Palota Tonitza-terme lesz (Főtér 30. sz.), derül ki a közleményből, az eseményen közreműködik a Görög Sisters zongoraduó (Szabadka, Szerbia). A program délután 3 órától az EMKE díjak és díszoklevelek átadásával folytatódik. Közreműködik a Guttman Mihály Pedagóguskórus. Délután fél 6-tól: könyvbemutató . A Csodálatos tanúságtétel. Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből című kötetet bemutatja a szerkesztő, Ábrám Zoltán, az ünnepelt jelenlétében. Társszervező az Erdélyi Múzeum-Egyesület. Este 7 órától a Görög Sisters zongoraduó hangversenye (Görög Enikő és Noémi). Helyszín: Gheorghe Dima Zeneakadémia Stúdióterme (Király / I. C. Brătianu u. 25. sz.). Műsoron: Franz Schubert: A-moll Allegro, ’Lebensstürme’ D.947 (négykezes); W. A. Mozart: C-dúr zongoraszonáta (négykezes), K. 521, I movement (Allegro); Franz Schubert: Andantino varie B-moll op.84, n° 1 (négykezes); Antonín Dvořák: Szláv tánc, E-moll (négykezes); Aleksandar Vujić: Szerb kóló (népi tánc két zongorára); Béla Bartók: 7 darab a Mikrokozmoszból BB120 (két zongorára); Maurice Ravel: La Valse (két zongorára). EMKE-díjak 2017 Balázs Ferenc-díj: Balázs Sándor unitárius lelkész részére – több évtizedes önzetlen közösségi szolgálatáért, a Romániai Falugondnokságok Szövetsége lélekmentő tevékenységének a megszervezéséért és működtetéséért. Bányai János-díj: Kinda István múzeumigazgató részére – rendszeres terepkutatásaiért, módszeres örökségfeltáró és múzeumszervező munkásságáért. Janovics Jenő-díj: Essig József fotóművész, szerkesztő-operatőr részére – a kultúra és civil kezdeményezések területén nyújtott szerteágazó tevékenységéért. Kacsó András-díj: Benedek Árpád néptáncoktató részére – a nagyváradi gyermek- és ifjúsági táncházmozgalom több mint tizenöt éve tartó lelkes szervezéséért, irányításáért . Kun Kocsárd-díj: Marius Tabacu részére – az erdélyi magyar kultúra minőségi román tolmácsolásáért, a széleskörű magyar-román kultúracsere elősegítésében vállalt kiemelkedő munkásságáért. Gr. Mikó Imre-díj: Nagy Péter részére – aki közügynek és szívügyének tekinti a nyomdászatot, a szakmai utánpótlást, múltunk és jelenünk dokumentálását. Monoki István-díj: Kopacz Katalin-Mária részére – a hazai magyar könyvtárügy szolgálatában kifejtett érdekképviseleti, közösségépítő és szervezői tevékenységéért. Nagy István-díj: Kállay Miklós Tünde zenetanár, karnagy részére – az erdélyi magyar kórusmozgalomban, a magyar közösség érdekében kifejtett több évtizedes, kiemelkedő művészi és kiváló, önzetlen oktatói tevékenységéért. Spectator-díj: Nagy Miklós Kund részére – a teljesítményt elismerő, a törekvést méltató mértéktartó, higgadt és bíztató szavaiért, a szellemi értékteremtés melletti évtizedes síkra szállásért. Szolnay Sándor-díj: Gergely Zoltán szobrászművész részére – az erdélyi magyar közösség érdekében kifejtett, a hagyományokat a legmodernebb művészi törekvésekkel ötvöző, kiváló alkotómunkája elismerése képpen. Tiszteletbeli tagság: Beder Tibor részére – a szervezet alelnökeként végzett odaadó közművelődési és a civil szerveződést elősegítő tevékenységéért és az erdélyi magyar – török történelmi kapcsolatok ápolásáért . Szabadság (Kolozsvár) 2017. április 5.A JANCSÓ ALAPÍTVÁNY CÉLJA: OTTHON LENNI A HAZÁBANA Jancsó Alapítvány tevékenysége Jáki László neveléstörténész Egy oktatáspolitikus a XX. század fordulóján – Jancsó Benedek című könyvének bemutatóján keltette fel az érdeklődésemet. Az alapítvány által kiadott könyvben a szerző a kiegyezés utáni és a XX. század első évtizedeinek oktatáspolitikai küzdelmeit mutatja be egy kitűnően képzett és rendkívül aktív közéleti szerepet vállaló székely tudós-tanár életművén keresztül. Jancsó Benedek, az 1854-ben, Gelencén született kései polihisztor az utolsó univerzális gondolkodók – s egyben cselekvők – egyike volt, mint Kőrösi Csoma Sándor, Bánffy Miklós vagy Kós Károly. Jancsó nem amolyan szobatudós volt: köztiszteletben álló emberként rengeteg közéleti szerepet vállalt (nem kopogtatott, őt hívták), a Középiskolai Tanáregyesület alelnöki posztjától a Társadalomtudományi Egyesület elnöki tisztjéig vagy a Székely Nemzeti Tanács elnökségéig. Már fiatalon tűzközelbe került Pesten: először Csáky Albin, majd Bánffy Dezső tanácsadója lett, később Tisza István, Teleki Pál, Bethlen István miniszterelnökök bizalmas tanácsadói köréhez tartozott. 1930-ban bekövetkezett halála után 1945-ig munkássága és személye nagy társadalmi megbecsültségnek örvendett, az Erdélyi Férfiak Egyesületének egyik szakosztálya is fölvette a nevét. A Jancsó Benedek Társaság 41 kötetes könyvsorozatában mások mellett olyan szerzők műveit adta ki, mint Pukánszky Béla irodalomtörténész, Roska Márton régész vagy Asztalos Miklós író, történész. De a kommunista évtizedek sajnos kitörölték a nevét a köztudatból, és csak néhány irodalomtörténeti tanulmánya válhatott ismertté. A Jancsó Benedek életművének gondozójaként is működő alapítvány történetébe és működésébe Jancsó Antal elnök és Jancsó András kutató, szerkesztő avatta be a Magyar Időket. A többi régi erdélyi famíliához hasonlóan számtalan hajtást növesztett Jancsó családnak kilenc nagyobb ága van, nem önteném az olvasó nyakába az egész genealógiát, csak két adatot említek a két fő ágról: egy 1613-ban kapott nemeslevél Báthory Gábortól és egy 1625-ös Bethlen Gábortól. 1892-ben egy anyai ági Jancsó, Szentkatolnai Bakk Endre vízaknai kanonok két családtörténeti könyvében több ágat kötött össze. Ebből a kutatási mérföldkőből kiindulva találkoztak a ma élő, gyökereikre kíváncsi Jancsók a világhálón tíz-egynéhány éve. Tehát egy (először virtuálisan) családfát kutató közösségből formálódott az alapítvány. Majd Gelence község meghívta egy találkozóra a világ összes Jancsóját. Jancsó Antal elmondása szerint a táj és az atmoszféra annyira megérintette a társaságot, hogy elhatározták: intézményesített formában folytatják a szervezkedést. A 2010-ben létrejött Jancsó Alapítvány könyvkiadással kezdte a tevékenykedést, de továbbra is rendszeresen tartanak találkozókat Gelencén. Jancsó Benedek születésének 160. évfordulóján például négynapos kulturális fesztivált szerveztek olyan programpontokkal, mint a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tartott egész napos tudományos konferencia vagy a Krisztus király templomban előadott hangverseny, amelyen először hangzott el Háromszéken Mozart teljes Requiemje. Távlati terveik között szerepel a Jancsó Benedek történelmi emlékverseny (néprajz, földrajz, történelem, vagyis tágan értelmezett székely honismereti témákban) megszervezése 7. és 8. osztályos diákoknak Háromszéken, majd akár egész Erdélyre kiterjesztve. Úgy érezik, hogy az alapítvány által felkarolt és folytatott tevékenység nemzeti ügy. Mert a haza és a nemzet fogalma nem egy politikai disznóságok alapján körülhatárolt fizikai teret jelent, hanem egy szellemi otthont. Otthon lenni a hazában annyit jelent: megismerni a – jelenlegi határainktól független – történelmünket és kultúrtörténetünket. Juhász Kristóf / Magyar Idők (Budapest) 2017. április 11.Jelek, képek, jelképekKassák Lajos, Hamvas Béla és Tamási Áron emlékét idéző képzőművészeti kiállításnak nyújt otthont 2017. március 30-tól április 30-ig az Apáczai Galéria. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) Székely Géza vezette kolozsvári csoportjának szervezésében megnyílt tárlaton ötvennégy művész hatvanöt alkotása tekinthető meg. „Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. Valakinek lenni a semmiből. Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen.” Ezt Hamvas Béla mondta, de mondhatta volna Kassák Lajos is. És nem csak azért, mert mindketten Felvidéken látták meg a napvilágot, kerek tíz évnyi különbséggel, utóbbi 1887 március 21-én, Érsekújváron, előbbi 1897 március 23-án Eperjesen. Sőt mondhatta volna az ugyancsak 120 évvel ezelőtt, a székelyföldi Farkaslakán született Tamási Áron is. Hiszen nem csak teremtettek ők mindhárman, hanem megvalósították a majdhogynem lehetetlent is: merőben más, merőben új világot teremtettek irodalomban, művészetben, s a gondolkodás tudományában. Tették pedig ezt nem csekély ellenállásba ütközve, de mindvégig egyenes gerinccel és feltartott fejjel. Kassák a lakatosinasból lett világ-járt européer költő, író, lapszerkesztő, képzőművész, a magyar szabadvers megteremtője, az avantgárd élharcosa, az absztrakt festészet hazai úttörője és világviszonylatban is fontos képviselője valamennyi izmusba belekóstolt, hogy aztán aktivizmus néven a sajátját is megalkossa. Olyan kimagasló személyisége ő kultúránknak, akiről Illyés Gyula se többet se kevesebbet nem állított mint azt, hogy „ahol ő ült és beszélt ott mindig Európa közepe volt”. Való igaz. Képarchitektúrája mai napig újszerűen hat, a konstruktivizmus századunkban is virágkorát éli. Emberi nagyságával, meg nem vesztegethető jellemével kapcsolatban pedig Vészi Endre úgy vélte: „magatartásával is tanít” . Megállapítását Lengyel Balázs is alátámasztja, aki szerint „Kassáknak magatartása a remekműve”. Amit pedig Hamvas Béla tett a 20. századi magyar kultúrában, a hagyomány és az avantgárd együttese terén az nem csupán Forradalom a művészetben hogy az ő szavaival éljek, hanem forradalom a gondolkodásban és forradalom az emberi tartásban, magatartásban és kitartásban. Egyszóval hamvasizmus. Amely megkerülhetetlenné vált a hatvanas, hetvenes évek új avantgardista irodalmi művészeti törekvéseiben, hogy aztán alkotója egyenesen kultuszszeméllyé avanzsáljon és a mai napig befolyásolja a közgondolkodást. A hite és meggyőződése valamint Lukács Györggyel folytatott polémiája következtében annak idején háttérbe szorított író, filozófus, esztéta könyvtárosi állását elveszítve kertészként és raktárosként alkotta meg hatalmas és komplex életművét, „az ébresztő elemek folyamatos sorát”, állította fel saját életét is meghatározó sorsképleteit. Hérakleitosszal, Buddhával, Lao-Ce-vel, Shakespeare-rel gondolatközösséget vállalva nem véletlenül vallotta, hogy „az ember sorsa jelleme”. Ez a jellem pedig, mármint az övé, nem ismert megalkuvást. Akkor sem, amikor a háborúban élete kockáztatásával mentette meg a felügyeletére bízott zsidó munkaszolgálatosokat és akkor sem, amikor a mellőzést vállalva következetesen kitartott a rendszernek nem tetsző elvei mellett. Tamásival kapcsolatban pedig engedtessék meg egy személyes vallomás. A nyugati határszélen születtem, a Székelyföld egyfajta Antarktisz volt számomra, ahol sohasem jártam, de tizenéves fejjel belebotlottam Ábel rengetegébe, ami valósággal elnyelt. Olyannyira, hogy Tamási és székelység imádatomat osztálytársaimra is rákényszerítve, a tanórák szünetében, egyfajta, akkor még ismeretlen olvasásmaraton keretében, lassacskán az egész regényt felolvastam. Lányosztály voltunk, íróba, Ábelbe, vadonba, mindannyian beleszerelmesedtünk. Hogy aztán később megtudjam: 1956 szeptemberében Tamási Kolozsváron járt és a bolyaisoknak tartott előadásában már éreztette a forradalom előszelét. Irigyeltem is érte a bolyaisokat: a személyes találkozásért és a hallottakért. Nekem már csak a Babes-Bolyaiból jutott. De szerencsére abból is, amit ez a 20. századi rousseau-ista – ahogyan Hegedűs Géza nevezte Tamásit –, novelláiban, regényeiben lelke mélyéből fakadó őszinteséggel, folklorisztikus mélységgel, hamisítatlan székely humorral és esetenként romantikába hajló sajátos mondatfűzéssel tudomásunkra hozott. S amiért egyszersmind a magyar irodalom élvonalába került. S akkor most lássuk hogyan is hatottak jeleikkel, képeikkel, jelképeikkel, írásaikkal ezek a peremvidéki, de a magyar szellemi életben központi szerepet betöltő, még a 19. században született személyiségek a 21. század képzőművészeire, művészpedagógusainkra. Itt van mindjárt a kiállítás egyik kiemelkedő alkotása, Hunyadi László Tamási-plakettje. A szobrász személyesen is ismerhette az írót, sőt , annak idején, képzőművészetis diákként akár halhatta is 56-os kolozsvári beszédét. S ugyancsak Tamási Áront idézi Matei Lászlónak az író gyerekkori élményeit felelevenítő, Bölcső és bagoly című, regényes életrajzából ihletődött, azonos címet viselő digitális grafikája valamint Simon Zsolt Emlék a rengetegből című míves triptichonja. Egyébiránt a modern technikával készült alkotások egyre nagyobb teret kapnak az EMME-tárlatokon. Közülük is kiemelkedik Petca Ovidiunak visszafogottan nemes eleganciájú, mély értelmű, Hamvas Béla filozófiáját eszünkbe juttató Ellenbenyomások XXX. című munkája, valamint Haász Ágnes Labirintusa és Mira Marincas Diptichonja. Mint általában, most is könnyed játékossággal fűszerezett drámaiság jellemzi Forró Ágnes pasztelljét. A hamvasi kettősségből eredeztethető, sírva nevető, nevettető bohóc tematikája már önmagában is megköveteli a hasonló interpretációt, amit a művész egyedi stílusjegyei hitelesítenek. Immár markánsabb vonalvezetésű, állandó jelzőinek köszönhetően akár játékosnak is mondható, de szintén drámaiságba torkolló munka Sipos László Noé bárkája a galambbal című, élénk színvilágú, megkapó olajképe. Gally A. Katalin Mozart-muzsikát idéző Lacrimosója gyönyörködtet és meditálásra késztet akárcsak Fátyol Zoltán Két figurája és Kozma Rozália Görög illúziója. Hamvas Béla szellemujját vélem felfedezni Starmüller Katalin aranyba öntött Egő csipkebokrában és ugyancsak Hamvas ihletésű Koncz-Münich Judit In vino veritas című olajképe. Kőmíves Andor két kis műremekét, az Újrahasznosított történet címűeket pedig az absztrakt festészet gyöngyszemeiként értékelhetjük. Máthé László Emlék című olajképe viszonylag kis mérete ellenére is egyfajta monumentalitást sugall olyannyira, hogy visszafogott színvilága dacára is kiugrik, felhívja magára a figyelmet. Tompos Opra Ágota égő vörösbe fogalmazott Jel- és képörvénye viszont éppen tekintet csalogató színeivel és dinamikus formaritmusával hat erőteljesen, akárcsak Szabó Attila Táj-képe és ifj. Starmüller Géza Túlsó című munkája. Elegáns tálalásban tekinthetjük meg M. Lovász Noémi Gulágot idéző, formailag és színvilágában is találó Jelképeit, Nagy Endre kollázsait valamint Nagy Tibor és Suciu Katalin Mária Hamvas Béla-képi átiratait. És érdemes elidőzni Adorján Ilona pasztellje, Essig Kacsó Klára akvarellje valamint Balló Andrea és Breznay András olajképei előtt. A csilingelő hegyi források tisztaságát juttatja eszünkbe Tudorán Klára míves textilkollázsa s a földtörténet patinás világát fogalmazza kerámiába Koncz-Münich András. Most sem hiányoznak a tárlatról szeretett, idős mestereinknek Gedeon Zoltánnak és Pócsai Andrásnak a munkái, valamint az EMME-tárlatok állandó résztvevőinek Ábrahám Jakabnak, Ábrahám Imolának, Boár Szilviának, Boros Györgynek, Drozsnyik Istvánnak, Durucskó Zsoltnak, Éles Bulcsúnak, Kentelki Gábornak, Keszthelyi Györgynek, Kovács Gézának, Molnár Imrének, Siska Szabó Hajnalnak, Subicz Istvánnak, Vincze Lászlónak, Vízi Katalinnak az alkotásai. És örömmel fedeztem új neveket a kiállítók között, mások mellett Sepsi Józsefét, Simonfi Timeáét, Horváth Leventéét. Amit pedig Székely Gézának köszönhetünk, az nem csupán a kiállítás ötlete és fáradtságos munkával járó megszervezése, hanem az a tökéletes kassáki adaptáció is, amellyel monotípiában és fölöttébb igényes rézkarcban adózott a magyar avantgárd megteremtője emlékének. Kassák szellemiségében rajzolta meg Én-képét és fogalmazta meg az újjászületés, az öröklét szimbólumát Főnix énem című munkájában, amellyel joggal teszi fel a pálmát a jelenlegi EMME-tárlatra. Németh Júlia Elhangzott 2017. március 30-án, az Apáczai Galériában, a Jel-kép című kiállítás megnyitóján. Szabadság (Kolozsvár) 2017. április 14.Csecsemőktől kisiskolásokig (Bábszínház a Szent György Napokon)Már hagyománnyá vált, hogy a Szent György Napok kulturális hete alatt gazdag bábszínházi kínálat várja a legkisebbeket. Idén öt bábtársulat hét előadását lehet megtekinteni, jelen lesz a felvidéki Écsi Gyöngyi, a kolozsvári Puck Bábszínház, a nagyváradi Lilliput Társulat, a brassói Arlechino Bábszínház és a debreceni Vojtina Bábszínház. Péter Orsolya, a Cimborák Bábszínház vezetője, a programsorozat szervezője szerint ebben az évben már az egész kicsiket, 0–3 év közötti korosztályt is várják előadást nézni, és természetesen lesz nagyobbaknak, iskolásoknak, kiskamaszoknak szóló játékos mese is, de felnőtteknek is jó szívvel ajánlják az előadások egy részét, hiszen a bábszínház nem csak gyerekeknek szóló műfaj. A Felvidékről érkező Écsi Gyöngyi két előadása a népmesékből táplálkozik, az Élet és halál vize palóc népmesét dolgoz fel, Jankó királyfiról és Tündérszép Ilonáról szól és arról, hogy mennyi bölcs döntést kell hozni ahhoz, hogy az emberfia belekóstolhasson az élet vizébe. A kovácsoltvas díszlet, kendők, kesztyűbábok, maszkok segítségével az ősi magyar mitológiai világképben rajzolódnak ki a mese körvonalai. Az Angyalbárányok című produkciója alig észrevehetően oktató-nevelő jellegű mese, ízes nyelven és fantáziát tornáztató eszközökkel meséli a legkisebb, legszegényebb pásztorlegény történetét. Mindkét produkció háromévesnél nagyobb gyerekeknek ajánlott. Utazók, bohócok, vándorok teremtik meg a kolozsvári Puck Bábszínház Mimorózart című nonverbális bábelőadásának fantáziavilágát, amely Joan Miró képzőművész alkotásaiból és Wolfgang Amadeus Mozart zenéjéből született. A humor, a harmónia és a derű, a játék szabadsága a fő jellemzői ennek az előadásnak, négy év felettieknek ajánlott. A nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának Kezeslábas című előadása a legeslegkisebbeknek szól, fontos szerepet kap a látvány, az egyszerű, de látványos díszlet, a színek, a fények, a játék, minden, ami egy kisbaba számára érdekes és izgalmas lehet. Ugyancsak a Lilliput Társulat mutatja be az Égig érő fa című bábelőadást, amely négy év felettiek számára ajánlott. A debreceni Vojtina Bábszínház Tessék engem megmenteni című produkciójával lesz jelen, Paul Maar meséjét klasszikus paravános játékként álmodták színpadra, olyan pergő játékkal, ami élmény lehet kisiskolásoknak, felnőttnek egyaránt. Nyolcéves kortól ajánlott. A brassói Arlechino Bábszínház Metamorphose című produkciójában a tánc, pantomim, tárgyak életre keltésével, szavak nélkül meséli el az újjászületés történetét. A bábelőadásokra a jegyek ára egységesen 7 lej. Jegyfoglalás a 0755 335 400-as (Csüdöm Eszter) vagy a 0267 312 104-es telefonszámokon. Jegyeket a Városi Kulturális Szervezőirodában vagy online awww.biletmaster.ro honlapon lehet vásárolni. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. április 24.Line Ildikó: a koncertmesterségre „születni kell”Múlt, jelen és jövő egyaránt „terítékre került” a ZeneSzó áprilisi rendezvényén, ahol az erdélyi származású, ám közel három évtizede Magyarországon élő Line Ildikó hegedűművész válaszolt egykori kollégája, Márkos Albert, a kolozsvári filharmónia volt koncertmestere kérdéseire a Györkös-házban megtartott rendezvény során. Természetesen nem hiányzott a zene sem: Line Ildikó hegedűművészt Szokolayné Szőke Diána kísérte zongorán. Nem volt véletlen, hogy a beszélgetőest ismert zenemű előadásával, Maria Theresa von Paradis (1759–1824) Siciliano című darabjával kezdődött. Ezt a művet szívesen játszotta Ruha István (1931–2004) világhírű erdélyi hegedűművészünk, aki a kolozsvári zeneakadémián Line Ildikó tanára is volt. Gyerekkorával kapcsolatosan Line Ildikó elmondta: édesapja tudott hegedülni, de nem volt hivatásos zenész. Nővérei zongorázni, Line Ildikó pedig hegedülni tanult a brassói zenelíceumban pár éven át, majd az ottani népművészeti iskolában folytatta hegedűtanulmányait Victor Tereanunál, aki a világhírű Flesch Károly (Carl Flesch) hegedűművésznél tanult egykor Berlinben. A hegedűsök által jól ismert Flesch-skálák képezték hangszertechnikájának alapját. Hetedikesen már Mozart A-dúr hegedűversenyét játszotta a brassói kamarazenekar kíséretével. Kolozsvári éveiről szólva elmondta: nagyon jól fel kellett készülnie a hegedűórákra. – Ruha István átsugározta növendékeinek mindazt, amit tudott, de el is kellett lesni tőle a hegedülés fortélyait – emlékezett szeretett tanárára Line Ildikó, aki később Ágoston András és id. Balogh Ferenc növendéke lett, amikor Ruha István hegedűművész egy bürokratikus intézkedés miatt már nem taníthatott a kolozsvári intézményben. A konzervatórium elvégzése után a fiatal hegedűs a nagyváradi filharmóniához került, és a zenekari teendők mellett kamarazenészként is tevékenykedett – ez a zenei műfaj végigkísérte egész életében. Ezt követően a kolozsvári filharmónia tagja lett, erről Márkos Albert árult el egy titkot. – Az 1970-es évek végén történt, hogy pártutasítás alapján nem vehettünk fel magyar nemzetiségű zenészt a zenekarba azzal az indokkal, hogy „túl sok a magyar zenész” a kolozsvári filharmóniában. Az akkori igazgató egy ismerősét akarta felvétetni, ám Szövérdi Márton oboaművész, aki akkor szakszervezeti elnök volt, határozottan kijelentette: csak akkor írja alá az igazgató által támogatott jelölt felvételére vonatkozó dokumentumot, ha ugyanakkor felveszik a legjobb jelöltet, azaz téged – emlékezett vissza a moderátor. Line Ildikó hozzátette: akkor Ruha István és a filharmónia akkori koncertmestere, Horváth László is kiállt mellette. Line Ildikó a kamarazenélést Kolozsváron is folytatta a Pro Camera vonósnégyes keretében, amelynek Botár Gerő (hegedű), Bányai Miklós (brácsa) és Török Béla (gordonka) volt a tagja. Két lányával és férjével, Bányai Miklóssal, aki a kolozsvári Magyar Opera hegedűse volt, 1989-ben települtek át Magyarországra, ahol Line először a Budapesti Operaházban, majd a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarában hegedült; ez utóbbi intézménynek 1992-től kezdődően 23 éven át volt a hangversenymestere, és továbbra is aktív kamarazenész maradt. – A koncertmesterségre egyrészt születni kell, másrészt pedig meg kell tapasztalni. Tudni kell bánni az emberekkel. Szerettem koncertmester lenni, kihívásként éltem meg, ami szakmai elégtételt is hozott – magyarázta Line Ildikó. Megtudtuk: Line Ildikót háromszor tüntették ki Artisjus-díjjal, a Magyar Rádió Nívó-díjat adományozott neki 1999-ben, 2015-ös nyugdíjazásakor pedig a Magyar Rádió Zenei Együtteseihez tartozó művészek titkos szavazással neki ítélték oda az Év muzsikusa címet és az ezzel járó Dohnányi Ernő-díjat. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár) 2017. április 24.„Mindig a szakszerűség és az élményszerűség harmóniájára törekedtem”Bemutatták Kulcsár Gabriella Kolozsvári zenés panoráma című kötetét „E könyv megjelentetésének gondolatát nagyban befolyásolták olvasóim pozitív visszajelzései. A 2000–2015-ös periódusban körübelül 1500 hangversenyen vettem részt, de nem számítottam bele azt a műfajt, amit nagyon szeretek, és állandó látogatója vagyok, az operát, amiről objektív okok miatt nem írhattam”, hangzott Kulcsár Gabriella vallomása azon a péntek délutáni eseményen, amelyre a Minerva-házban került sor. Lapunk állandó külső munkatársának pénteki könyvbemutatóján számos érdeklődő jelezte: nemcsak a szerző személye, de Kolozsvár rendkívül színes zenei élete is fontos számukra. Ennek a színes kínálatnak örökítette meg egy részét Kulcsár Gabriella az említett időszak alatt a Szabadság napilap hasábjain megjelent zenei tárgyú szakcikkeiben, kritikáiban, a most bemutatott Kolozsvári zenés panoráma című kötet pedig ezek közül tartalmaz tekintélyes válogatást. A Minerva Művelődési Egyesület Kiadója és a Kolozsvári Operabarátok Köre gondozásában megjelent kötetet Angi István zeneesztéta, egyetemi tanár méltatta. – Ha azt mondjuk, hogy van alkotóművész és van előadóművész, akkor van kritikusművész is. Művészet ez bizony, hiszen a művészi alkotásokról teljes bizonyossággal írni csak művészien az igazi, miként Kulcsár Gabriella kötete ékesen bizonyítja. Kritikát írni nem egyszerű dolog. Tisztelettel és elismeréssel adózom, hogy valóban az esztétikai nevelés szellemében ragadta meg ennek a munkának a legfontosabbját: hogy a közönségünkhöz szóljon. Oly módon, hogy a közönség abból, amit látott, hallgatott, tényleg tanuljon, és esetleg, ha ezeket az írásokat később újraolvassa, akkor az emlékezés hullámhosszán még egyszer fel tudja idézni mindazokat az élményeket, amelyeket szereztek az előadók – mondta a méltató. Ezt követően Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke átadta a szót a szerzőnek, aki kiemelte: a különböző hangversenyekről írt impressziói közül választotta ki témakörök szerint azokat a cikkeket, amelyek végül bekerültek a kötetbe, a válogatás a kamarazenétől a szimfonikus zenéig, a régizenétől a film-, tánc- és jazz zenéig, az egyházi és orgonamuzsikától a kortárs zenéig tükrözi Kolozsvár zenei életét az adott periódusban. – Hálás vagyok a sorsnak, hogy a 15 év alatt állandó hallgatója, megfigyelője, szakmai megítélője lehettem a Kolozsvári Zenei Őszöknek, a Mozart-fesztiváloknak, a Modern Kolozsvár fesztiváloknak, az 1989 előtt tiltott listán sorakozó egyházi művek reneszánszának. Cikkeimben mindig a szakszerűség és az élményszerűség harmóniájára törekedtem, miközben írásaimban a szép magyar nyelv használatát, az információk hiteles átadását is szem előtt tartottam. Mind a mai napig fontosnak tartom a leírt szó iránti és az előadókkal szembeni felelősséget. Kritikáimmal soha nem óhajtok sérteni, bántani, csakis nevelni – magyarázta Kulcsár Gabriella. Az eseményen közreműködött: Réman Zoltán (szaxofon), Eva Butean (zongora). Szabadság (Kolozsvár) 2017. május 12.Láng Tünde Nemzetközi Kamarazene FesztiválKis és nagy művészek találkozója A kis és nagy jelző a címben a korosztályra utal, ugyanis a Láng Tünde Nemzetközi Kamarazene Fesztivál I–XII. osztályos diákoknak, diákokról szól. Idén május 11-én tartották a nagy érdeklődésnek örvendő zenei esemény VII. kiadását a Sabin Drăgoi Művészeti Líceum dísztermében. Évről évre egyre több az érdeklődő, a résztvevő, a közönség is gyarapodik, idén több mint 100 szereplő, összesen 70 produkcióban mutatta meg zenei tehetségét. A résztvevő diákok szinte minden évben ugyanonnan jönnek: az Aradi Sabin Drăgoi Művészeti Líceumból, a Temesvári Livemuseart Akadémiáról, és határon túlról jönnek a Battonyai Mikes Kelemen Általános Iskola, a Mezőhegyesi József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Mezőkovácsházi Csanád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai, tanárai. A Sabin Drăgoi Művészeti Líceum ezzel a fesztivállal emlékezik egykori kitűnő zongoratanárára, Láng Tündére, aki közel 30 évig volt a tanintézmény pedagógusa. A tegnapi eseményen Láng Enikő, a tanárnő lánya egy Schubert-puzzle-t ajándékozott az iskolának, melyet – elmondása szerint – édesanyja kapott egykori diákjaitól. A délutánba belenyúló zenei fesztivál nagyon színes programot kínált a jelenlévőknek: négykezes zongoradarabok, klarinét, hegedű, gitár, fuvola hangszerek kíséretében megszólaltak Mozart, Beethoven, Becucci, Gillock, Berens, Kaluza, J. S. Bach, Rathgeber, Lehár, Brahms, Diabelli stb. szenzációs művei. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad) 2017. május 19.Megjelent Boros Misi első lemezeMegjelent első hanglemeze, bemutatta a kilencmilliós olvasótáborral rendelkező The Guardian, letette a vizsgáit, és most éppen Lichensteinba készül – zsúfolt a május a csíkszentmiklósi gyökerekkel rendelkező pécsi előadóművész, Boros Misi számára. A 13 éves Junior Prima díjas zongorista augusztusban Kolozsváron és Csíkszeredában is fellép. Az eseményeket Daczó Katalin foglalta össze Tavaly november 15-én a MÜPÁ-ban tartotta első önálló hangversenyét Boros Misi, aki nyolcéves kora óta Magyarországon minden korosztályos országos versenyt, és több nemzetközi zongoraversenyt is megnyert. 2014-ben a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató első évadának korcsoportgyőzteseként ismerhette meg a nagyközönség. A Nemzeti Filharmonikusokkal tartott MÜPA-koncert hangfelvétele szerepel a közelmúltban megjelent dupla CD-n: az elsőn Bach, Scarlatti, Beethoven, Chopin, Liszt és Bartók darabokat, a másodikon pedig Mozart C-dúr zongoraversenyét (K. 467) hallhatjuk. A felvétel felkerült az internetes hangmegosztókra is (elérhető az Amazonon, Spotify-on, az iTuneson, valamint a Deezeren) – ennek apropóján figyelt fel az ifjú előadóra a brit The Guardian napilap klasszikus zenei újságírója, Stephen Pritchard. „Megjelent Boros Misi, a 13 éves zongorista csodagyerek első albuma – de jó egyáltalán?” – teszi fel a kérdést a címben a brit zenei szakíró. – „A »csodagyerek« egy veszélyes kifejezés – írja Stephen Pritchard –, mert rengeteg zenészt mondunk ígéretesnek fiatalkorukban, aztán később, felnőve a felnőtté válás számtalan figyelemelterelő elemével, nagyon rosszul is végződhet egy szépen induló karrier. Hosszú órák gyakorlása nem sok időt hagy a barátkozásnak, és a házi feladat elkészítése is odafigyelést igényel. Nem csoda, hogy sok jelentős tehetség elbukik. Minden nyomás ellenére a 13 éves magyar zongorista, Boros Mihály feltűnően harmonikusnak tűnik. Vélhetőleg ez a focinak is köszönhető, kifejezetten az angol élvonalnak, amely néha sikerrel vonja el Scarlattival, Beethovennel, Chopinnel és Bartókkal töltött óráitól.” A brit újságíró arra is kitért, hogy Boros Misi utazásai során szívesen találkozik kedvenc focistáival, és elmegy egy-egy futballmeccsre, amellett, hogy napi 6-7 órát gyakorol. „A most kiadott albuma kifejezett érettségről tesz tanúbizonyságot – foglalta össze a Guardian újságírója – , és persze, egyelőre még fizikailag sem lehet „felnőtt-technikája”, de már most is magabiztos a játéka. Sokat fogunk még hallani róla, de koncerkörútjain vélhetőleg mindig a jó »focis-városok« lesznek előnyben.” (Szabó Ádám fordítása) Amint Boros Misi édesanyjától, a csíkszentmiklósi származású Orbán Jolántól, a Pécsi Tudományegyetem Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszék tanárától megtudtuk, az ifjú tehetség a MOL – Új Európa Alapítvány tehetségtámogató programjának köszönhetően a napokban indul Lichtensteinba mesterkurzusra. Augusztus 18-án Kolozsváron lép fel Boros Misi, ahol a Kolozsvári Magyar Napok keretében szólókoncertje lesz az Auditorium Maximumban. Csíkszeredában szintén augusztus folyamán láthatja/hallhatja a nagyközönség. Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. június 6.Holnaptól Nyitott Kapuk a Kolozsvári UnitáriusoknálA Kolozsváron tevékenykedő unitárius egyházközségek, oktatási intézmények, valamint civil szervezetek közreműködésével, idén is megszervezik a Nyitott kapuk a kolozsvári unitáriusoknál nevű rendezvénysorozatot, amely az unitarizmushoz közel áll, de egyetemesen elfogadott tárgyi és szellemi értékek bemutatását célozza meg. Az idei, június 7–12. között zajló rendezvénysorozat az 500 éves protestáns reformáció jegyében zajlik, ami azt jelenti, hogy a tevékenységeinek központi része ezen Európát meghatározó szellemi irányzat értékei köré csoportosul. Természetesen, a korábban megjelölt témák mellett alkalom adódik a szórakozásra, ismerkedésre, valamint a felkínált kulturális programok élvezésére. A rendezvény részletes programterve olvasható a nyitott-kapuk.blogspot.ro oldalon is. Szerda, június 7. 15 órakor kezdődik a Vadrózsák népdalvetélkedő. 18 órakor megnyitják az idei rendezvénysorozatot. A köszöntő beszédek után a KDFIE előadja Kis Herceg című előadását a János Zsigmond Unitárius Kollégium Felvinczi György dísztermében. 20 órakor szeretetvendégség lesz a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban. Csütörtök, június 8. 12 és 18 között zajlanak a nyitott templom programjai. 17 és 20 óra között gyermekfoglalkozásokra várják a kisebbeket az Unitárius Óvodában (kőfestés, filcfűzés, arcfestés, aszfaltrajzok stb.). 17 órakor Balázs Mihály Hitújítás és egyházalapítás között, Tanulmányok az erdélyi unitarizmus 16–17. századi történetéről című kötetét Molnár Lehel egyházi levéltáros mutatja be a János Zsigmond Unitárius Kollégium, Dávid Ferenc Imatermében. Ugyanekkor városséta is indul a Korzó Egyesület vezetésével A király (ál)ruhái – Mátyás kultusz Kolozsváron tematikával. Gyülekező és indulás Mátyás király szülőháza előtt. 17.30 órakor nyilt napot szerveznek az unitárius bölcsődében. 19.30 órakor menyitják a Biblia és reformáció című kiállítást az unitárius templomban. A találkozót zenés program egészíti ki. 20.30 órakor borkostolót szerveznek az 1568 Bistroban. A helyek korlátozott száma miatt, előzetes bejelentkezés szükséges. Jelentkezni [email protected] (Dácz Tibor) elektronikus postacímen, vagy a 0740974060 (Rácz Norbert Zsolt) telefonszámon lehet. A belépő személyenként 20 lejbe kerül. Péntek, június 9. 12 és 18 óra között lesznek a nyitott templom programjai. 13 órakor Kolozsvár unitárius szemmel városnéző séta kezdődik Korodi Alpár, a János Zsigmond Unitárius Kollégium történelemtanára vezetésével. Találkozás az Óvárban, a Ferences templom előtt. 17 és 20 óra között gyermekfoglalkozások lesznek az Unitárius Óvodában (kőfestés, filcfűzés, arcfestés, aszfaltrajzok stb.). 17 órakor Popa Márta Egyszerű és érdekes fizikakísérletek című kötetét Karácsony János egyetemi adjunktus mutatja be a János Zsigmond Unitárius Kollégium Felvinczi György dísztermében. 18 órakor pedig Fehér János A bölöni unitárius templomvár című kötetét Kovács András művészettörténész, akadémikus mutatja be. 19 órakor Quo vadis ecclesia? című kerekasztal beszlégetés kezdődik a mai reformáció lehetőségeiről a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácstermében (Brassai Sámuel utca, 6. szám). A beszélgetésen különböző felekezetű lelkészek osztájk meg véleményüket a keresztény egyház jelenével és jövőjével kapcsolatosan. Szombat, június 10. 14 órakor szervzik a Szabad Szeminárium a Szentírásról tevékenység záró találkozóját a belvárosi unitárius templom udvarán (rossz idő esetén a belvárosi tanácsteremben, Brassai Sámuel utca, 6. szám). 16 órakor Szabad Sajtó? címmel kerekasztal beszélgetés kezdődik, ahol kényes témákról beszélgetnek az erdélyi média néhány képviselőjével. 18 órakor a Concordia vonsonégyes koncertezik a belvárosi unitárius templomban, ezúttal Mozart darabokat adnak elő. 19 órakor Egy másfajta reformáció / O altfel de reformă című beszélgetés kezdődik Sabin Ghermannal a János Zsigmond Unitárius Kollégium Felvinczi György dísztermében. Vasárnap, június 11. 11 órakor istentisztelet kezdődik a belvárosi unitárius templomban, utána közös ebéd az iskola udvarán, vagy a tornateremben. 11 órakor vasárnapi iskola keretében a kisebbek megnézhetik a Váróterem Projekt A szökevény szeplők című előadását. 18 órakor pikniket szerveznek az iskola udvarán, ahol a hangos színpadi éneklés helyett most egy nagy, közös gitározást szerveznek. 20 órakor Biciklitúra filmvetítés kezdődik. Hétfő, június 12. 18 órakor Sebestyén Márta és Andrejszki Judit koncert kezdődik az unitárius templomban Erdőkön mezőkön járó... címmel, amely századok magyar zenéjét dolgozza fel európai kitekintéssel, népi és írott forrásokból. Közös régizene koncertjeik izgalmas utazást jelentenek mindkettőjük számára. Szabadság (Kolozsvár) 2017. június 8.Először lép fel Székelyudvarhelyen a Száztagú Székely FérfikórusSzombaton a Művelődési Házban ad koncertet az öt kórusból álló férfidalárda. A Száztagú Székely Férfikórus története 2013 májusában kezdődött, amikor a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet fennállásának 145. évfordulójára hívták a Gyergyószentmiklós Ipartestületi Férfikarát és a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Magyar Férfidalárdáját. Utólag csatlakozott a Marosszéki Harmónia Dalcsoport és a Csíkborzsovai Férfikar és ebben a felállásban kilenc kórushangversenyt adtak. Az udvarhelyi fellépés lesz a Száztagú Székely Férfikórus tizedik, egyben első székelyudvarhelyi előadása. Az egyesített kórus 12-13 művet ad elő, köztük magyar szerzők, Kodály Zoltán, Bárdos Lajos és Erkel Ferenc-műveket, illetve olyan klasszikusokét is, mint Mozart vagy Antonio Salieri. A kórushangverseny szombaton, június 10-én 18 órakor kezdődik a Művelődési Ház nagytermében, a belépés ingyenes. Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely) 2017. július 3.Elbúcsúzott a közönségtől Tódor AlbertPénteken hivatalos tisztségében utolsó sajtótájékoztatóján értékelte a most befejeződött évadot és eddigi munkásságát Tódor Albert, a Nagyváradi Állami Filharmónia nyugalomba vonult igazgatója, aki nyolc évet töltött az intézmény élén. A Nagyváradi Állami Filharmónia 2016–2017-es évadának végeztével évadzáró sajtótájékoztatót tartott pénteken Tódor Albert, az intézmény főigazgatója, és Foica László művészeti igazgató. A most lezárult évadról Foica László elmondta, hogy a közönség részéről számos pozitív visszajelzést kaptak mind a koncertek programját, minőségét, mind pedig a meghívott vendégek művészi kvalitásait tekintve. Az évad során 43 nagyzenekari koncertje, öt nagyszabású vokál-szimfonikus koncertje, egy operagálája és egy balettkoncertje volt a filharmóniának, melyeket a különböző fesztiválkoncertek egészítettek ki. Foica kiemelte, hogy nemcsak közismert kompozíciókat, de kevéssé ismert zeneműveket is előadtak, mint például Mercadante vagy Boccherini műveit, Joseph Haydn fiatalkori művét, sőt, Wolfgang Amadeus Mozart ritkábban játszott alkotásait is. Számos, Nagyváradon először felcsendülő művet is megszólaltatott a filharmónia, ezek közül három országos premier volt: Carmen Petra-Basacopol Zongoraversenye, Szergej Bortkievicz Per Aspera ad Astra című műve és Ignacy Jan Paderewski a-moll Zongoraversenye (op. 17). Nagy sikert aratott a filmzenékből összeállított koncert és az újévi koncert is, tette hozzá. Itt Tódor Albert vette át a szót, kiemelve, hogy a filharmónia folyamatosan nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson fiatal tehetségeknek, ugyanakkor a tavaly mintegy húsz leckekoncertet is tartottak. Nagy siker volt az Ennio Morriconéval lebonyolított turné, amelyre az idén is sor fog kerülni. Rangos meghívottak Foica László hozzátette, hogy a 2016–17-es évadban is számos rangos meghívottja volt a Nagyváradi Állami Filharmóniának, például Peter Oschanitzky, Josef Suilen, Walter Hilgers, Paul Mann karmesterek, Bálint János, Gianluca Vanzelli fuvolaművészek, Horia Maxim, Székely Attila, Demény Balázs zongoraművészek, Zalai Antal, Alda Dizdari, Nicolas Koeckert hegedűművészek, hogy csak néhányat említsünk a számos meghívott hangszeres szólista közül. Emellett a kolozsvári magyar és román opera, a Bukaresti Nemzeti Opera, a Brassói Opera, a konstancai opera és balett társulat énekes szólistáit, valamint magyarországi, németországi, egyesült államokbeli és japán énekeseket is lehetett hallani a most lezárult évad során. A Nagyváradi Állami Filharmóniának jelenleg egyébként 115 alkalmazottja van, közülük 65 a zenekar, 36 a kórus tagja. A közeljövőben négy hangszeres muzsikust készül felvenni az intézmény. Értékelés A továbbiakban a nyugalomba vonuló Tódor Albert megköszönte a filharmónia munkaközösségének, a komolyzene kedvelő publikumnak, a szponzoroknak és a Bihar Megyei Tanácsnak is azt a támogatást, amelyet kapott az intézmény élén eltöltött nyolc év alatt. Kiemelte, hogy a most lezárult évadban is a közönségtől érkező visszajelzésekből az derül ki, hogy mindenki nagyon elégedett volt az intézmény munkájával. A filharmónia elmúlt évadának történetéhez tartozik, tehát az évadra való visszatekintés része az is, hogy Traian Bodea, az intézményt fenntartó Bihar Megyei Tanács alelnöke kevesellte a filharmóniában elvégzett munka mennyiségét. Kérésünkre, hogy reagáljon erre, Tódor Albert elmondta, hogy sokan nem tudják, mekkora munkamennyiség áll egy koncert előadása mögött, hiszen sokan azt hiszik, hogy a zenekar munkája csak az a két és fél, vagy három és fél óra, amíg a koncert tart, de ez nem így van, hiszen ahhoz, hogy valaki nagyzenekarban játszhasson, gyerekkorában el kell kezdenie a képzést, ami karrierje végéig tart. Egy komolyzenei előadóművésznek naponta legalább négy-hat órát kell gyakorolnia a hétvégeken is, ugyanakkor minden egyes zenemű megszólaltatásához külön fel kell készülni, hangsúlyozta Tódor Albert. Elvárások Mint arról már beszámoltunk, a Nagyváradi Állami Filharmónia új főigazgatója Meleg Vilmos színművész, a Szigligeti Színtársulat egykori művészeti vezetője lesz. Arra a kérdésünkre, hogy mit vár az új intézményvezetőtől, Foica László elmondta: azt szeretné, ha az új főigazgató tisztelettel tekintene azokra az eredményekre, amelyeket a filharmónia az elmúlt években elért, ugyanakkor érdeklődéssel várja az új igazgatónak mindazokat a javaslatait, amelyekkel a filharmónia munkáját és működését még jobbá lehet tenni. Kifejezte továbbá reményét, hogy nagyon jó partner lesz az új igazgató abban, hogy a filharmónia a közönség igényeit minél jobban ki tudja elégíteni. Végezetül megjegyezte, hogy nem lehetett megvárni az új igazgató kinevezését, így a filharmónia következő évadának műsorterve már nagyjából elkészült. Pap István / erdon.ro 2017. július 7.Brassai Sámuel polihisztor francia vendégeMár évekkel ezelőtt olvastam Lászlóffy Aladártól a Házsongárd című gazdag tartalmú könyvet, amely 1989-ben jelent meg a Helikon Kiadónál, készült Békéscsabán a Kner Nyomdában. A tehetséges, művelt szerző sorra bemutatja a Házsongárdban pihenő erdélyi tudósokat, írókat, képzőművészeket, színművészeket, zenészeket. Brassai Sámuel (17979–1897) polihisztor értékeinek, érdemeinek olvasásakor figyeltem fel francia vendégének a fogtisztítási, fogkezelési módjára. Az alábbiakban főként ezt igyekszem kifejteni, de szót ejtek a kolozsvári tudós sokoldalú érdeklődéséről, rendkívül gazdag ismereteiről és társadalmi kapcsolatairól is. Brassai szellemi eredményeiről az alábbiakat olvashatjuk: „… elvitathatatlan, hogy az esztétika, a csillagászat, a pénzügy s a matézis, a zene s a logika, a történelem s a muzeológia egyaránt köszönhet neki valami gazdagítót. Bírálatai, polémiái eszmebőséget sugároznak. Európát járt világfi, aki a dámanemzedékek szemében, szalonjaiban ő volt az ellenállhatatlan agglegény”. Napirendje saját maga iránt szigorú és kitűnő beosztású. „Reggel hatkor már talpon volt, s legott a zongorához ült, voltak neki szerelmetesei: Beethoven, Muzio Clementi, Mozart, Chopin és mások. Aki muzsikus csak odavetődött, az mind elragadtatva távozott abból a kis kerti szállásból. De micsoda esték voltak azok, itthon, mikor egy-egy híresség remekül muzsikált, még trakta is volt a kis kerti lakban (a Monostori úti otthonában).” Jó barátja volt Brassainak Herman Ottó természettudós, így ő is gyakran jelen volt a külföldről érkezett hírességek fogadásán, szereplésén és a meghitt beszélgetéseken. Brassainak mindenese, inasa volt János, aki felszolgálta az ételeket, italokat. Egyik alkalommal János az alábbiakat mesélte el Herman Ottónak: „Hát kérem, tekintetes uram, mikor tegnap a pástétomot ették, az a francia háromszor is kiszaladt a konyhába, belenyúlt a szájába, és szemünk láttára kitette mind a harminckét fogát a tenyerére, megmosta kefével, visszatette, visszament és tovább evett. (Mindez 1865–1870 között történt.) Ha pedig magamfajta szegény embernek fájdul meg a foga, elmén Póka borbélyhoz, az meg a fájós fogánál fogva háromszor is körülhurcolja, hogy szikrát hány a szeme, a tetejébe pedig még ötven krajcárokat is megvesznek rajta… Miért nem jut a szegény székelynek is olyan kijáró fogazat!” Lászlóffy évet nem említ a francia vendég ottjártáról. De mi tudjuk Huszthy Sándor tanulmányából – Herman Ottó a kolozsvári múzeumban (1864–1871). A Herman Ottó Múzeum évkönyve XI. k. Miskolc, 1972 –, hogy az alcímben szereplő években kutatott a mezőségi tavaknál, a Székelyföldön, és megfigyeléseit, vizsgálatainak eredményeit közzétette Kolozsváron. Csak 1871-ben távozott Budapestre. Tehát amit János, az inas újdonságként elmondott Herman Ottónak, az ezelőtt 147-150 évvel történt. Az inas tájékoztatásából az is kiviláglik, hogy akkor még Kolozsváron is csak borbélyok foglalkoztak fogproblémákkal. Ezt az erdélyi orvostörténet is megerősíti. A francia vendég fogprotézise, annak kezelése-gondozása teljesen friss jelenség volt Erdély fővárosában. A XXI. század olvasója megtudhatta a fentiekből, hogy a fejlett nyugat-európai országokban (például Franciaországban) már ezelőtt 150 évvel, talán korábban is tudták pótolni a hiányzó fogakat, fogsorokat. Kelet-Európában, Erdélyben csak évtizedek múlva vált ismertté a fogtechnika. Dr. Veér Győző fogorvos tájékoztatásából tudom, hogy Magyarországon dr. Árkövy József általános orvos vállalt úttörő szerepet a fogorvoslás kidolgozásában. Az ő kísérletei nyomán vált külön tudományággá a sztomatológia, ennek fogalmát ő vezette be az orvosi szaknyelvbe. Miből lehetett a vendég fogprotézise? Erre a kultúrtörténeti, technikatörténeti kérdésre dr. Veér Győző fogorvossal együtt kerestük a választ. A tapasztalt fogorvos úgy véli, hogy a francia vendég protézise ezelőtt 150 évvel kaucsukból lehetett. Ennek a szerves anyagnak voltak olyan tulajdonságai, amelyek alkalmassá tették fogsor készítésére. Nyomban elővette a lexikont, és megnézte, mit mond a tudomány a kaucsukról. A szócikk részletesen tárgyalja a kérdést, itt most csak a minket érdeklő sajátosságokat emelem ki: – Európában az 1600-es évek közepétől ismerik; – fontos ipari szerves anyag, kb. 500-féle felhasználása ismert. Engem érdekelt a név eredete és jelentése, sorra megnéztem a szótáraimat. A Magyar értelmező kéziszótárban ezt találtam: kaucsuk – 1.) (Trópusi) fák tejszerű nedvéből kivonható képlékeny szerves vegyület. Nyers kaucsuk. Ebből vulkanizálással készült rugalmas, kemény anyag. 2.) rég Gumi (jelentése is volt). Indián eredetű szó, a spanyol nyelv közvetítésével terjedt el az európai nyelvekben; kaucsukfa – sok kaucsukot szolgáltató, a kutyatejjel rokon forró égövi fa (Hevea brasiliensis) ültetvény. Kaucsukfából álló nyers kaucsukot termelő ültetvény. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárából megtudhatjuk, hogy a kaucsuk nemzetközi szó, végső forrása valamelyik dél-amerikai indián nyelv, a perui indián cauchuc ugyanazt jelenti. A spanyol nyelvben 1653 óta fordul elő. Szélesebb körben Ch.- M. de la Condamine (1701–1774) francia tudós dél-amerikai útja után terjedt el a 18. század derekán. A magyarba a németből kerülhetett át. Az Erdélyi magyar szótörténeti tár VI. kötetének 260. oldalán ezt találjuk: kaucsuk – kalosli ’sárcipő, kalucsni jelentésben fordul elő először 1866-ban; Két pár kaucsuk kaloschli szövegben. Úgy gondolom, hogy most már többet tudunk a szóban forgó szerves vegyület sajátosságairól és sokféle felhasználásáról. Márton Béla / Népújság (Marosvásárhely) 2017. július 9.Orgonaavató és Fényes Elek-megemlékezés CsokalyonMintegy két és fél évtizede némult el az az orgona, melynek újra hallhattuk restaurálás utáni hangját Csokalyon, a családi falunap alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten. Később Fényes Elekre is emlékeztek. Többszörösen is alkalom nyílt az ünneplésre vasárnap a Székelyhídhoz tartozó Csokalyon. Egyrészt családi napnak nevezett falunapi ünnepséget tartottak, ennek keretében került sor ünnepi istentiszteletre. Igét hirdetett Rákosi Jenő érmelléki esperes, aki a 84. zsoltárból idézett, abból, mely a Lombsátor ünnepén, a szabadítót ünnepelve született. Ezzel vont párhuzamot a közel 100 évvel ezelőtti trianoni döntéssel, kifejtve: a zsidók állama mintegy 1900 év után újralétesült, bennünk pedig egyetlen évszázad után lankad a lelkesedés, az erő. Előbbieknek hitükhöz biztos pontot nyújtott a templom, vagy akár csak egy siratófal is, ilyen biztos pont kell legyen nekünk is a szétszórtság állapotában a templom. Örömre ad okot az aratókra váró búzaföld látványa, a találkozásokra alkalmat adó családi nap, vagy éppen az újra megszólaló orgona hangja. Utóbbi gondolathoz csatlakozott a köszöntések után a házigazdák nevében Jakó Sándor Zsigmond jankafalvi, Csokalyon beszolgáló lelkipásztor, aki a hangszerről elmondta: készítője hivatalosan ismeretlen, de stílusjegyei alapján 99%, hogy a váradi Jónás István munkája, és a felirata szerint néhai Szalai Zsuzsanna “hagyatékából” épült 1864-ben. Az orgona újbóli birtokbavételét a lelkész úgy fogalmazta meg, hogy az olyan, mint amikor az unoka megtalálja a nagymama sokat koptatott bibliáját: nem porfogó immár, hanem a hangszerek királynőjeként újra elfoglalta méltó helyét a templomban. Műemlék-hangszer A javítás felvállalásával “zsákbamacskát vett” Kovács Tibor orgonajavító mester, hiszen nem tudta, mi rejtőzik a hangszer belsejében. Erről ő maga elmondta: műemlék-hangszerről lévén szó, az eredeti anyagok felhasználásával dolgozott, néhány elemet ki kellett azonban cserélni, párat ezek közül át is adott megbízóinak, emlékül. A munka “átadásaként” rövid koncertet is adott, melyhez a barokk stílusú, pedál nélküli orgonához illő Mozart, Fischer és Pachelbel-darabokat választott (s melyek – ezt már mi tesszük hozzá – terjedelmükkel nem tették próbára a hallgatóság türelmét, hiszen mégis csak egy istentiszteleten voltunk). Az ünnepség a templommal szemben, az utca túloldalán lévő Fényes Elek emlékparkban folytatódott. A magyar közgazdasági statisztika 210 éve született (1807–1876) megteremtőjének szobra előtt Béres Csaba polgármester a pozitív gondolkodás fontosságáról beszélt, illetve maga is hozzájárult pár bejelentéssel a csokalyi statisztika javításához: a víz- és csatornahálózat folyamatban lévő építése mellett egy pályázatot nyertek utcák aszfaltozására, illetve az önkormányzat megnyert bizonyos peres eljárást, melynek nyomán területekhez jut, ez utat nyit például közösségi ház építéséhez, vagy éppen Fényes Elek szülőházának újjáépítéséhez. “Fényes” múlt, jövő Cseke Attila szenátor egyebek mellett reményét fejezte ki, hogy minden csokalyi méltó tud maradni a nagy elődhöz, aki mindig büszkén vállalta itteni gyökereit, s aki jó példa arra, hogy kis közösség is tud nagy embereket adni a társadalomnak, a nemzetnek. Kifejtette: az otthonról hozott józan paraszti ész, a bölcsesség és a szorgalom hozzájárul ahhoz, hogy Csokalynak ne csak a múltja, de a jövője is “fényes” legyen. A beszédek közben Csomaközi Daiana mondta el egy másik érmelléki híresség, Számadó Ernő egy versét, majd a politikusok, intézményi képviselők koszorúzták meg a szobrot, közöttük a statisztikus nevét viselő helyi iskola vezetője és egy diákja, illetve Laczka Éva és Benoist György, a Magyar Statisztikai Társaság elnökségi tagjai. Mindeközben az utcán már felsorakoztak a családi nap fogathajtó versenyére érkezett fogatok, hogy felvonuljanak a falu utcáin, ezekre a vendégek illetve az érdeklődők is felülhettek. Ez már a program délutáni, majd esti programját nyitotta, melyek részleteire visszatérünk. Rencz Csaba / erdon.ro 2017. szeptember 26.Megemlékező zongoraest a LEK-benThurzó Zoltán vasárnap délutáni zongoraestje ezúttal másképpen zajlott, megemlékező hangversenyen vehettek részt az érdeklődők Thurzó Sándor zenetörténész, muzikológus emlékére. A Múzeumi hangversenyek sorozat szeptemberi zongoraestjén In Memoriam Thurzó Sándor címmel tartott megemlékező koncertet Thurzó Zoltán. Thurzó Sándor nagyváradi zenetörténész, muzikológus nyolc éve hunyt el, született 1920. március 17-én. Munkásságáért számos díjat elnyert, kiemelkedő alakja volt a helyi zenei életnek, szellemisége tovább él a helyi zenetörténelemben. Unokája, Thurzó Zoltán megemlékező zongorahangversenyt tartott a tiszteletére, 80 darabbal készült a zenei estre. Rendhagyó módon dőlt el, hogy melyek lesznek azok a zeneszámok, melyeket előad 55 percben: a közönség tagjai választhatták ki a darabokat. A koncert előtt minden néző kapott egy listát, melyen 80 darab volt felsorolva, köztük Liszt, Chopin, Bach, Scarlatti, Mozart, Grieg, Schubert, Enescu, Bartók stb. alkotások. Az 55 percbe végül 13 darab fért bele. Műsor Két Bach számmal kezdődött az este, melyeket Erdei Árpád és Gyulai Katalin választottak ki, Thurzó eljátszotta az Aria from „Goldberg Variations” BWV 988 és Prelude and Fugue in B-flat minor, BWV 867 darabokat. Majd Bárdon Péter ajánlására Kodályt hallhattunk, Dékány Katalin egy Modest Mussorgsky számot választott. Beethoven Für Elise száma sem maradt ki a műsorból, ezt Rövid Kiss Tünde választotta. Elena Morgoș egy Sergei Rachmaninoff darabot kért, Henning Margit pedig egy Edward Griegtől származó művet. Ezután egy Richard Clayderman szám következett, a Love Story című darabot játszotta el Thurzó Zoltán, ezt Codreanu Monika választotta. A folytatásban Kolozsvári Zsuzsa kérésére egy Chopin számot játszott el a zongorista, majd Német Katalin és Rozin Erzsébet egy-egy Liszt darabot választott. Az este lassan véget ért, még eljátszott a zongoraművész egy Strauss Jr.-Thurzó Z. – Radetzky Marsch című számot, amelyet Hamurg Katalin kért. Végül az est Molnár Judith választásával zárult, Erkel Ferenc Nemzeti Himnuszát közösen énekelték az egybegyűlteket, Thurzó Zoltán zongorakíséretével. A Lorántffy Egyházi Központ Múzeumterme ezúttal is megtelt, a nézők vastapssal köszönték meg a rendhagyó zongoraestet. Törő Enikő Thurzó Sándor (Nagyvárad, 1920. március 17. – Nagyvárad, 2009. szeptember 6.) erdon.ro 2017. szeptember 28.„Koldus” a magyar opera KolozsváronCsaládi tündérmese, erdélyi vígopera és Fekete Péter Nulla költségvetéssel vág neki az új évadnak a Kolozsvári Magyar Opera, de nagy örömmel fogadták az alkalmazottak béreinek közép-európai szintre való növelését – jelentette be Szép Gyula igazgató az évadnyitó sajtóértekezleten. A szűkös anyagiak dacára két premierrel készülnek az idén: az Oberon országos és a Boldogasszony lovagja vígopera ősbemutatójával. A bravúros hangprodukciókat ígérő Oberon, a tündérkirályt operaként nagyon kevesen ismerik, ám tele van közismert slágerekkel. A bemutató előadás szeptember 28-án, csütörtökön este fél 7-től lesz. Közönségmágnesként pedig az 1920-30-as évek slágereivel jeleskedő Fekete Pétert hozzák az évad második felében. Harmincadik évadját kezdi Szép Gyula a magyar operában. Mint mondta, az egyik szeme sír, a másik nevet: a művelődési minisztérium látványosan megnövelte az intézmény alkalmazottainak bérezését, de a másik kezével ellehetetlenítette az előadások létrehozását, a produkciók működtetését, júliusban ugyanis elfogyott a költségvetési keret, s hiába reménykedtek, a múlt heti költségvetés-kiegészítéskor sem született korrekció. Ilyen körülmények közepette minden leleményességre szükség volt a premierek megvalósításához. A Boldogasszony lovagjának költségeit a Budapesti Művészetek Palotája fedezi, az Oberont pedig meglévő anyagokból, raktárból, régebbi előadásokból oldották meg. Adósságra dolgozunk – mondta az igazgató, azaz most nem fizetik ki az előadásban együttműködési szerződéssel közreműködő három személyt. Selmeczi György rendező szerint „Hihetetlen paradoxon, hogy kilóg a fenekünk a gatyából, az Oberont mégis valamilyen csoda és a munkatársak bámulatos kreativitása folytán annyira látványosra és izgalmasra lehetett hangolni, mintha dúsgazdag cég vagy nagyon jól eleresztett operaház lennénk.” A csütörtöki bemutató rendezője Jankó Zsolt karmesterrel egyetértésben elmondta, hogy Carl Maria von Weber Oberonja egészen elképesztő vokális terhelést jelent az énekeseknek, ilyeténképpen különleges alakításra számíthatunk főleg a hőstenor és a vezető szoprán részéről, ugyanakkor az énekkar tagjai is változatos karaktereket alakítanak majd. Mint Selmeczi György elmondta, az Oberon az egész családnak szól, ugyanakkor Shakespeare Szentivánéji álmát úgy ötvözi azEzeregyéjszaka meséivel, hogy a keleti és nyugati kultúrák (ma különösen aktuális – szerk. megj.) összekötése által a primér globalizmus gondolatát hordozza. – Ha Mozart megkomponálta a Varázsfuvolát, akkor Weber megkomponálta a Varázskürtöt – mondta Jankó Zsolt karmester, hiszen a nyitány kürt szignál szólóval indul, ez többször megjelenik a darabban és nagyon fontos szerepet játszik. Első vígoperáját alkotta meg Selmeczi György, a Boldogasszony lovagjában egy Szent László történetet kapunk. A kora középkorban játszódó cselekmény egy Nagyvárad melletti kicsi faluból indul, amelynek lakói templomot építenek, és Szent Lászlónak szentelnék, a bökkenő csak az, hogy a nagy királyt akkor még nem avatták szentté, a falu ezért felkerekedik, és humoros kalandok közepette elmegy a püspökségre „elintézni az ügyet”. A szerző szerint a történet üzenete: a hit a csodában, az maga a csoda. Szép Gyula igazgató a továbbiakban elmondta, az évad első felében Kodály Zoltán előtt tisztelegnek, hiszen nemcsak Szent László, de Kodály-emlékév is van. Az 1956-os forradalom emlékére például aPsalmus hungaricust adják, majd novemberben a Székely fonót láthatjuk, előtte pedig ínyencségként a Székely fonó megírását megelőzően Kodály által gyűjtött eredeti népzenéből a Tokos zenekar ad koncertet. Novemberben a kolozsvári magyar hivatásos zenés színház 225 évét bemutató összefoglaló gálát és kiadványt terveznek. Az Otelló újratervezéssel születik, a költségvetés kiapadása miatt a 2017 júniusára tervezett bemutatóra jövő év március végén kerül majd sor. Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár) 2017. október 14.Csíky Boldizsár – 80Születésnapi beszélgetés az Erkel- és Enescu-díjas marosvásárhelyi zeneszerzővel – Újabb kerek évforduló, újabb jelentős mű. Jótékonyak ezek a születésnapok a zeneszerző számára. Beszéljünk először az október 12-i ősbemutatóról. Obsessiones... Rögeszmére kell gondolnunk a cím olvastán? – Nem annyira rögeszmére, ebben a latin szóban sok minden van. A fogalomnak azt az értelmezését vállalnám, amelyben benne vannak a múlt árnyai, minden, ami szép, csúnya, nyomasztó, felszabadult, kicsi örömök, nagy feszültségek, ilyesmik. Nem akar lélektani programzene lenni. Bizonyos korokhoz kötődő emlékeim, akkor megírt zeneművek tükröződnek benne. Nem jellemző rám, hogy ha egy nagy élmény ér, azonnal rohanok haza, hogy írjak belőle egy darabot. Ez olyan romantikus dolog, persze van ilyen. Feltételezem, hogy egy-egy Chopin-prelűd például így született. De inkább úgy alakul ez az egész, hogy felgyűlnek a dolgok s egy ilyen diszpozíciót hoznak létre az emberben. Az aztán valamilyen módon kijön belőle. – Emlékszem, egy átfogó, régebbi interjúd élére címként azt a kijelentésedet ugrasztották ki, hogy irodalmi beállítottságú zeneszerző vagy. – Ó, ez nagyon rég volt. Talán 1968-ban írta rólam Erdélyi Laló azt a cikket. Akkoriban voltak olyan bemutatóim, amelyek az első nagyobb sikereket hozták. Szimfonikus zenekarra írt darab, amit több filharmónia is átvett. A zenekari muzsika irányába tett lépteim itt igazolódtak vissza. – A mostani Obsessionest megírhattad volna korábban is? – Vissza lehet hallani benne bizonyos régebbi műveimből apró, kicsi mozdulatokat, dallamtöredékeket. Ez nem evokatív szándék, visszatérő gondolatok. Tudom, az obszesszió inkább nyomasztó gondolatot jelent, és lehet, hogy a művet ez uralja, de vannak benne fényteli pillanatok is. Amikor profi muzikológusok nézik a műveimet, az tűnik fel nekik, hogy nagyon sűrített az egész. Ez abból adódik, hogy el szeretném kerülni az unalmas, semmitmondó pillanatokat. – Mindig történik benne valami. – Sőt, egy időben több minden. Ezt úgy kell érteni, hogy egy ilyen polifonizált felfogásban, amikor az egyik zenekari részleg játszik egyféle dallamot, egy másik részleg ennek az ellenpontját adja. Az is egy önálló anyag, egymásra tevődnek ilyen pillanatok. De talán ne mélyedjünk annyira bele, ezek stiláris problémák. – Amikor komponáltad, amikor dolgoztál rajta, figyelembe vetted, hogy milyen zenekar adja majd elő? A vásárhelyi szimfonikusokat nagyon jól ismered. – Ilyesmi is felmerül időnként az emberben. Ennek a darabnak a megírásával úgy voltam, hogy hol elszakadtam a valóságtól, és egy ideális zenekarra gondoltam, arra, ahogy annak az előadásában fog szólni a mű, hol pedig visszatértem a földre, és számoltam azzal, hogy mondjuk, egy romániai vidéki, netalán fővárosi zenekar mit fog ehhez szólni. A klarinétos például hogy fog fintorogni, amikor ki kell gyakorolni az éppen rá háruló részt, a karmesternek pedig hogy fog rángatózni a jobb válla a sűrű partitúra miatt. Általában ezt szokták kiemelni a munkáim kapcsán. Van Bukarestben egy zenetudós, aki azt kérdezte: vajon nem azért írok ilyen egytételes zenekari darabokat, mert félek, nehogy ráunjon a közönség?! Mondtam az előbb, van ebben valami igazság. Nagyon nagy szerzőnek kell lenned ahhoz, hogy egyórás darabodat a közönség kibírja. Én hálás vagyok, hogyha egy negyedórás, húszperces darabom után a hallgatóság azt mondja, mégiscsak érdemes volt végighallgatni, ezt a mai zenét is ki lehet bírni. – A vásárhelyi filharmónia közönsége eléggé felkészült, jól fogadja az úgynevezett „mai, nehéz műveket” is. – Nem a közönségnek nehéz, hanem a „végrehajtóknak”. A közönségben kell legyen egy olyan reverberáció, ami megmarad, hogy elmondhassa, na, mégiscsak éreztem valamit. – Nyolcvanéves lettél, fiatalos nyolcvanas, továbbra is tele vagy alkotó energiákkal, szűnni nem akaró feladatokkal. A zeneszerzőt mennyiben befolyásolja az életkora? Könnyíti a munkádat a felgyűlt tapasztalat? – Talán észrevetted, lehet, hogy nem, de történt valami a világgal. Az idő felgyorsult. Persze megeshet, hogy szubjektív, amit mondok, de én úgy érzem, hogy ami a hatvanas-hetvenes években normálisnak tűnt, azt ma egész másképp érzékeljük. Sokkal gyorsabban telnek a hetek. Az ember mindegyre felszisszen, hogy „Jézusom, már megint hétfő van!” Repül az idő, és ez a „nyolcvanas állapot” lehet jó, lehet rossz. Ha az embernek elkopnak a professzionális készségei, akkor rossz. Hogyha arra való ez a kor, hogy önmagadat élesebben el tudjad bírálni, akkor jó. Nyilvánvaló, hogy nem sorolhatom magam a nagy szerzők vonulatához, de a jelenkori kollégáim között is megtalálható mind a két jelenség. Ha uralod a kifejezési eszközöket, akkor kétségtelen, hogy a felgyülemlett tapasztalatok megkönnyítik, hogy melyik pillanatban mit írhatsz meg. Hogy fog az megszólalni. És nem csak egy elképzelés, egy elméleti dolog, amit valaha megtanultál, hanem visszahallottad száz esetben azt, hogy ami így van leírva, hogy szól, s ami úgy van leírva, az miképpen hangzik. Ez egy tapasztalati gazdagodás, aminek komoly haszna van, főleg ha azt nézed, hogy a gyakorlati kivitelezés, a valódi effektus milyen. Van, aki úgy születik, hogy azonnal tudja, hogyan fog megszólalni az, amit leír. Nekem nehezebben megy, nagyon sokáig emésztem azt, amit végül is le merek írni, és utána is többször visszatérek rá. Vannak olyan pillanatok, amik töprengésre késztetnek előző műveimben. Most például egy kórusműkötetet akarok összeállítani, van vagy hetven darab, amiből gondolom, harminc megállja a helyét. Nézem, s néha fel-felszisszenek: mi az ördög történt, hogy lehetett ezt leírni! Nem szól sehogy. Ha leadom a szakmai komissziónak, mint egy dolgozatot, nem találnak benne semmi kivetnivalót, de amit ki szeretnék hozni belőle, az nem úgy szól, ahogy elvárnám. Ilyenkor aztán csodálkozhatom, miképpen voltam képes ezt így leírni. Ez időnként előfordul, főleg szöveges zenével. A magyar nyelv rendkívül bonyolult prozódiáját bizonyos idő teltével természetes módon tudod visszaadni. Nem keresed kínosan a jó megoldást, nem érzékelhető a görcsös igyekezet, amellyel a hibákat próbálod elkerülni. Amikor természetessé válik ez a folyamat, megszabadulsz a fenyegető veszélytől, hogy elnézel valamilyen prozódiai problémát, és akkor már felszabadultabban tudsz írni. Ebben a kor segít. – Színdarabnál sűrűn előfordul, hogy átírják, átfésülik, modernizálják a szöveget. Egy ilyen zenei műbe utólag bele lehet nyúlni? – Nekem igen. Ha valaki más nyúlna bele, nagyon bántana. Sajnos ilyesmi megtörténik Wagner-operák, vagy akár Mozart-operák rendezésénél is, ahol az előadó megpróbál előtérbe nyomulni, vagy színház esetében a rendező próbál erőszakot tenni a darabon. Ha ellenébe megy az eredeti üzenetnek, talán jó is lehet a kontrasztos felfogás, főleg egy ismert mű esetében, de amikor az illető megpróbál más értelmet adni neki, aktualizálni, ami a leggyakoribb, akkor megváltoztatja a mű szellemét. Vagy még rosszabb, elmossa az egészet, nem ad semmit, megszünteti a lehetséges kontaktust a szerző és a közönség között. Eltűnik a szerzői szándék. Éppen az, ami a műben művészi, szuggesztív. – Gondolom, hogy a zenénél az is rendkívül fontos, hogy ki szólaltatja meg. Neked számos művedet kiváló egyéniségek, formációk tolmácsolták. Van kilátás arra, hogy ezt a mostani új szerzeményedet máshol is előadják? – Be kell vallanom, hogy stresszes állapotot okozott ez az egész helyzet, amibe kerültem. Egyrészt készültem arra, hogy októberre fejezzem be a művet, legyen olyan állapotban, hogy le lehessen másolni, meg lehessen tanulni, a karmester ne rohammunkában nézze át, szóval legyen minden rendben, ahogy kell. De amikor Budapest kérte ezt a darabot, még a fele se volt kész. Azt kellett volna mondanom, hogy még bizonytalan ez az egész, mégis azt válaszoltam, hogy oké, rendben van. Mondtam, hogy még dolgozom rajta, de azt válaszolták, kész lesz az idejében, bíznak bennem. Tulajdonképp kettős felkérést kaptam, egy kiváló együttes, a Concerto kérte, novemberben játsszák ezt a művemet, és egy másikat a Nemzeti Filharmónia tűzte műsorára. Májusra programálták, de máris sürgetnek a darabomért. Érthető, hiszen ők két-három évadra előre tudják, mit fognak csinálni, előadni. – Munka akad tehát ezután is. A Marosvásárhelyi Filharmónia két alkalmat is talált arra, hogy kellő súllyal emlékezzék meg a születésnapodról. A múlt vasárnap a Divertimento című szerzeményedet adták elő. Ez a mű mikor született? – Ennek a keletkezése talán újságíróilag is érdekes. Emlékezhetsz, hogy 1989-ben milyen hangulat uralkodott itt, Marosvásárhelyen, de máshol is az országban. Körülöttem is annyira megsűrűsödött a levegő, hogy ha ott maradok a filharmóniánál, óhatatlanul beszennyezem magam. Ideiglenes áthelyezéssel átmentem a bábszínházhoz, és soha olyan dolgom nem volt, mint ott, mert abból éltem, amit írtam. Házi zeneszerző lettem. Azelőtt mindig kettős életet kellett élnem, helyt kellett állnom a filharmónia vezetésében, másrészt pedig amikor lehetett, írtam. A megszakítások nem tesznek jót az alkotómunkának. De a kérdésedre válaszolva, 89-ben kaptam egy felkérést egy nagyszerű budapesti fúvósegyüttestől, a Berkes Kálmán vezette Budapest Wind Ensemble-től. Azt mondtam magamnak, hogy én azért se vetem magam alá az akkori általános, nyomott romániai hangulatnak, úgy döntöttem, hogy divertimentót írok, ez hagyományosan szórakoztató zene. Na, de milyen legyen? Eszembe jutott, hogy Mozartnak van egy Gran Partita műve, egy olyan együttesre írt darabja, amit nyolc fúvós és egy nagybőgő szólaltat meg. Mindig csodálkoztam, miért tette bele a nagybőgőt, aztán amikor elkezdtem írni az enyémet, megértettem. Nagyszerűen passzol hozzá. Bizonyos pillanatokban a hangulat ellentétét képviseli, máskor teljesen belesimul abba. Sokoldalú módon fel lehet használni ezt a hangszert. A nyolc fúvós és a nagybőgős lett tehát a választott együttes, ez Berkeséknek pont jó volt. Valami módon kiengedtek akkor a próbára, bár már nagyon nehéz volt külföldre menni. Megkéstem persze, vittem a partitúrát, felkészülve arra, hogy számos problémával szembesülök majd, a klarinétos nem fogja tartani a magas trillát, a fagottos bele fog bőgni a pianóba, nem uralja a hangerőt, és feljegyeztem még pár esetleges hibalehetőséget, hogy aztán az első próbán teljesen megnémuljak. Annyira jó volt, hogy alig volt mit mondanom. Ilyennek kellene lennie az előadó együttes és a szerző viszonyának. – A vásárhelyi előadóknak is komoly kihívás lehetett ez a mű. – Ennek a darabnak az a nagy problémája, hogy állandóan, szeszélyesen változtatja a dinamikáját és a tempóját is. Egy időben az egyik részleg crescendót produkál, a másik decrescendót, amihez a zenészek általában nincsenek hozzászokva. Az ilyen rafinált, kicsi mozdulatok megnehezítik az előadást, főleg a karmesterét. A dirigens Gheorghe Costint jól ismerem, nagyon jól olvas partitúrát, a fúvós együttesnek a próbáján az a vélemény alakult ki bennem, hogy ha ezt a stabil formációt megtartják, és évekig fognak így együtt dolgozni, nagyon sokra vihetik. Már most figyelemre méltó a Transylvanian Wind Ensemble teljesítménye. – Két ilyen mű bemutatása igazán méltó egy szép, kerek évfordulóra. De már hangsúlyoztam, a tevékenységed nem merül ki ennyiben. Igyekeztél ugyan egyik-másik tehertől megválni, már nincs akkora részed a művészeti egyetemen folyó zenei oktatásban, mint korábban, de a Kemény Zsigmond Társaság, amelynek elnöke vagy, továbbra is számos tennivaló elé állít. Éppen tegnap kezdődött el a KZST új évada. – Van abban igazság, hogy ha az ember hirtelen mindent abbahagy, nagyon hanyatlani kezd szellemileg. Én örvendek, hogy tovább tudok csinálni ezt-azt, kisebb fordulatszámmal, de csinálom. Persze amikor nyugdíjba mentem, arra gondoltam, hogy na, most aztán leülök, és írok rendületlenül. De gondolom, más is úgy van vele, amikor megnyílik előtte a lehetőség, ott áll és nézi a papírt: mit is írjak, hogy is írjam. Ez a mostani egy másfajta állapot, meg kell szokni. De amit csinálok, örömmel teszem. Az ilyesmi ébren tartja az embert. – Kívánom, hogy legyen minél hosszabb ez az alkotó ébrenléted. Isten éltessen sokáig erőben, jó egészségben! – Köszönöm szépen. Nagy Miklós Kund / Népújság (Marosvásárhely) 2017. november 11.Előttünk az elődeink – könyv a 225 éves kolozsvári zenés színjátszásrólHogyan fogadták Kolozsváron a XIX. század második felében Liszt Ferencet? Hányféle elnevezéssel illették Mozart Don Giovanni című operáját? Többek között ezekről is tudomást szerezhetünk a kolozsvári magyar zenés színjátszás 225 évét összefoglaló, Előttünk az elődeink. 225 év a kolozsvári magyar zenés színjátszás történetéből című kiadványból, amelyet csütörtök este mutattak be a Kolozsvári Magyar Operában az ünnepi gálaműsor előtt. Benkő Judit és Fekete Adél muzikológus, illetve Laskay Adrienne karnagy, zenei szakíró foglalta össze egy-egy tanulmányban a 225 évet. A kötetben Angi István zeneesztéta, Selmeczi György karmester, rendező és Oláh Emese alpolgármester köszöntője is helyet kapott, a szép kivitelezésű kiadványt az Idea Plus nyomda jelentette meg. – A Kolozsvári Operabarátok Köre sikeresen pályázatának köszönhetően jelenhetett meg a kolozsvári magyar zenész színjátszás 225 évét összefoglaló kötet. A tudományos értékkel rendelkező és olvasmányos tanulmányokat három képzett és tájékozott munkatárs írta meg. Figyelemfelkeltő az értékes képanyag is. A könyvet elolvasva rálátásunk lesz, honnan indult a zenés színjátszás Kolozsváron, mit örököltünk, milyen a társulatunk, mit építhetünk erre a múltra. Van kellő alapunk arra nézve, hogy a jövőt biztatónak képzeljük el – mondta az az 500 példányban megjelent kötetről Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója. – Meghatódottan olvastam a Hunyadi téri új színház megnyitása előtti és annak kapcsán megjelent beszámolókat. Fantasztikus élményt jelentett a régi plakátok megtekintése is, a mód, ahogyan Kolozsvár és lakosai pénzt áldoztak az új színházra, ugyanakkor nagy tisztelettel búcsúztak el a Farkas utcai kőszínháztól. Akkor a kolozsváriak szeretettel, elkötelezettséggel pártolták a színházat – vélte Benkő Judit muzikológus, a Kolozsvári Rádió komolyzenei műsorainak szerkesztője, aki az 1792-től 1900-ig, pontosabban a Hunyadi téri új színház felavatásáig tartó időszakról írt tanulmányt. Laskay Adrienne karnagy, zenei szakíró 1900-tól 1990-ig foglalta össze a zenés színjátszás történetét. – Nagy kihívás volt ilyen rövid idő alatt elkészíteni a tanulmányt. Az 1940–44 közötti korszakról például hatalmas anyag gyűlt össze, amit jó lenne egy bővített kiadványban újra közölni – jegyezte meg Laskay Adrienne. Fekete Adél muzikológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karának oktatója megtiszteltetésnak tartja, hogy őt kérték fel az 1990–2017-es időszak feltérképezésére, illetve a könyv szerkesztésére. Ez utóbbi feladatot Szép Gyula igazgatóval együtt végezték el, derült ki a könyvbemutatón. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár) 2017. november 21.Csíky Boldizsár és Orbán György zeneszerzőket ünnepelte a Concerto BudapestAz idén 80 esztendős Csíky Boldizsár és a 70 éves Orbán György műveivel ünnepelte a marosvásárhelyi születésű zeneszerzőket a Concerto Budapest koncertje a Pesti Vigadóban. A műsorban Orbán György 1984-es első Serenatája és Hegedűversenye mellett Csíky Boldizsár Obsessiones című művének magyarországi bemutatója és a Gulag hangzott el Rácz Zoltán vezényletével, közreműködött Kruppa Bálint hegedűművész és a Szent Efrém Férfikar (karnagy Bubnó Tamás). A 2008-ban, Kolozsváron bemutatott Gulag című szimfonikus emlékműve hátteréről Csíky Boldizsár az MTI-nek elmondta: kevesek tudatában él Magyarországon, hogy a Duna-deltában, Erdélyben, többek között Barcaföldváron milyen koncentrációs táborok voltak, de ennek az emberi szenvedés szempontjából bele kell kerülnie a köztudatba. Az emberekben sok el nem hangzó gondolat, érzés maradt, amely kísértő erővel nyomasztja őket, s ilyen ki nem mondott, be nem fejezett gondolat folytatódik az idén nyáron komponált Obsessionesben, amelyben az előző művek visszhangjai is megjelennek. Mindkét műnek feszült hangulata van, amelyet a „színekkel rendelkező” zenekar értőn, méltó módon adott vissza – fogalmazott, kiemelve: a kiváló drámai érzékkel rendelkező karmester olyan képességgel is rendelkezik, amely a művek kontinuitását, összefüggő előadását, folyamatosságát biztosítja. Mint mondta, a műsor összeállítása egy gesztus volt feléjük, marosvásárhelyi születésű zeneszerzők felé. Az egyéni nyelv maga a stílus, s ennek megtalálása korszakunkban komoly probléma – hangsúlyozta a zeneszerző, hozzátéve: az foglalkoztatja a legjobban, hogy sikerült-e egy olyan nyelvezetet kialakítania, amelyről rá lehet ismerni, de lehet, hogy ez csak egy álom. A közös zenei nyelv, amelyet minden szerző ismert, Mozart színre lépésével bomlott fel – emlékeztetett. Az Erkel Ferenc-díjas zeneszerző 1961-ben végzett a Kolozsvári Zeneakadémián, 1961-től 1981-ig a Zenei Líceumban tanított, 1990-ig a Marosvásárhelyi Filharmónia művészeti titkára, 1997-ig igazgatója volt. Csíky Boldizsár felidézte, hogy nyugdíjazása után szabadabb lett, azóta több művet is komponált, míg előtte kétfelé orientálta a zenei képességeit. Csíky Boldizsár a közelmúltban Pro Cultura Hungarica kitüntetést vehetett át. Szabadság (Kolozsvár) 2017. november 21.Gebe-Fügi Renáta nyerte a Mozart Fesztivál énekversenyétFiatal magyar énekes, Gebe-Fügi Renáta (a borítókép jobb szélén) nyerte a Mozart Fesztivál keretében megrendezett előadói versenyt, amelyre idén az énekesek jelentkezhettek. Jövőre vonósnégyes kategóriában méretkeznek meg a hangszeres előadók. Izgatottság vibrált a kolozsvári zeneakadémia stúdiótermében vasárnap este a Mozart Fesztivál keretében megrendezett előadói verseny díjkiosztásakor. Silvia Sbârciu, a Román Mozart Társaság elnöke elmondta: a versenyre 15 énekes és hat zongorakísérő iratkozott fel, 13 énekes méretkezett meg. A zsűri elnöke, Axel Bauni, a berlini Művészeti Egyetem oktatója az erős mezőnyt emelte ki. A zsűri tagja volt továbbá Ioana Bentoiu, a Lausanne-i Zeneművészeti Egyetem oktatója, Elizabeth Askren francia–amerikai karmester, Bianca Manoleanu, a bukaresti Zeneművészeti Egyetem oktatója, aki maga is több évtizedes sikeres daléneklést tudhat maga mögött, és nem utolsósorban Ramona Eremia zeneakadémiai oktató a házigazda intézmény részéről. A három dobogós helyezést elért énekes mellett díjazták a legjobb zongorakísérőt (Luca Pulbere doktoranduszt) és a legjobb duót – Christine Razec (szoprán) és Alexandru Lazăr (zongora). A díjazottak Mozart-dalokat és áriákat adtak elő. Kellemes meglepetés volt a harmadik díjas krajovai Andreea Marinescu szoprán: igazi Mozart-hangszíne van, a továbbiakban a hangtechnikára kellene hangsúlyt fektetnie (zongorán kísérte: Adelina Sabău). A kolozsvári zeneakadémia mesteri tagozatos szopránja, Alina Maria Grigore átéléssel tolmácsolta a Mozart-műveket (zongorán kísért: Iulia Suciu docens). Christine Razec még csak alapképzésben részesül a kolozsvári zeneakadémia ének szakán: neki az ária tolmácsolása sikerült a legjobban. Az első díjas Gebe-Fügi Renáta hangjára már egy korábbi hangversenyen is felfigyeltem. Akkor templomi hangversenyen énekelt szólót, ahol az akusztika jó szolgálatot tesz az énekesnek. Most viszont teljes mértékben meggyőződhettem arról, hogy véleményem megalapozott volt: gyönyörű hangszíne van, muzikálisan énekel, hangtechnikája nem hagy kívánni valót maga után. Zongorakísérője, Luca Pulbere sem hiába kapta a legjobb zongorakísérőt megillető elismerést: kiválóan kísért. A nyertesek alap- vagy mesteri tanulmányaikat folytatják, tehát nagyon fiatalok. Ha komolyan veszik tanulmányaikat, akkor pár év múlva szép karrier vár rájuk. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár) 2017. november 23.A múzeumőr Incze Lászlóra emlékeztek (Erdővidéki Közművelődési Napok)Az Erdővidéki Közművelődési Napok részeként Baróton Incze László muzeológus-történészre emlékeztek (fotó), majd Bánffy Miklós pályaképét bemutató kiállítást nyitottak meg kedden Erdővidék Múzeumában. A megemlékezés a baróti római katolikus temetőben vette kezdetét, ahol a múzeumteremtő Incze László alakját egykori munkatársa és barátja, Haszmann Pál muzeológus elevenítette fel, s szólt arról az időszakról, amikor a hetvenes évek elején közösen gyűjtöttek anyagot a kézdivásárhelyi múzeum számára. Erdővidék Múzeumának udvarán Demeter László, az intézmény igazgatója szólt a szülőföldjétől messze kerülő, de örök életében barótinak megmaradó Incze Lászlóról. Olyan kiemelkedő munkát végzett, ami méltóvá teszi, hogy Erdővidék nagyjai között tartsuk számon, és azon a telken, ahol egykoron Baróti Szabó Dávid szülőháza állt, Kászoni Gáspár és Dénes István emléktáblái mellé az övét is elhelyezzék – mondotta. Jánó Mihály művészettörténész a mérhetetlen tudását megosztó tanár és kiváló pedagógus, a nagy műveltségű, kiemelkedő kutatómunkát végző, hely- és céhtörténeti tanulmányokat író, valamint múzeumőr Incze Lászlót méltatta. Mint mondotta, a szó szoros értelmében is lehet ezt érteni, hiszen értékeinknek nemcsak összegyűjtője, de szigorú őre is volt. Dimény Attila, a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum vezetője úgy fogalmazott: elődjének munkája példaként szolgál a mai fiatal szakembereknek, s kiemelt fontosságúnak tartják, hogy örökségét gondozzák. Dimény örömét fejezte ki, hogy Incze Lászlóról nem feledkezett meg Barót, s emlékét megőrzi. A leleplezett emléktáblát Bíró Károly baróti káplán áldotta meg. A múzeum Kászoni Gáspár Termében a Bánffy Miklós pályaképe című kiállítást Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi kirendeltségének igazgatója nyitotta meg. Mint mondotta, szerencsések a barótiak, amiért gond nélkül emléket állíthatnak kiváló személyiségeiknek, ők már tíz évnél is régebb próbálkoznak, hogy a kolozsvári Bánffy-palotán rövid magyar és román felirattal is ellátott emléktáblán tüntessék fel, hogy ott született a polihisztorként is számontartott Bánffy Miklós, aki többek közt regényíróként, novellistaként, festőművészként, grafikusként, könyvillusztrátorként, lótenyésztőként, politikusként és diplomataként is helytállt. Szebeni Zsuzsa a kiállításról szólva elmondta: az immár harmincnegyedik alkalommal bemutatott, bőségesen dokumentált anyaggal Bánffy szerteágazó tevékenységét kívánták láttatni. A vándorkiállítás két érdekes darabjáról, Mozart A varázsfuvolájához és Bartók A kékszakállú herceg vára előadásához készült jelmezek rekonstrukciójáról az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szcenikai gyűjteményének vezetője, Turnay Tímea beszélt. Mint mondotta, mi sem bizonyítja Bánffy Miklós sokoldalúságát és zsenialitását jobban, mint hogy ebben a különleges műfajban is különlegeset tudott alkotni: bár a jelmezek jól hordhatóak, a mai szakemberek számára is komoly kihívást jelentett azok rajzok szerinti újraelkészítése. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 27.László Ferenc zenetudósra emlékeztünkLászló Ferenc (1937–2010) zenetudós, aki 2010-ben hagyott itt bennünket, komolyzene-kedvelőket, muzsikusokat, pályatársakat, tanítványokat. Sófalvi Emese kolozsvári származású, Székelyföldön élő zenetanár javaslatára szombat délben koszorút helyeztünk el a mindannyiunk által tisztelt és szeretett zenetudós sírjánál, a Házsongádi temetőben, majd délután az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet- Nyelv- és Történelemtudományi Szakosztálya szervezésében zenetudományi ülésszakra került sor a Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvény keretében. Az EME-székházban zajló emlékülésen Almási István népzenekutató, Németh G. István, Biró Viola Budapesten tevékenykedő zenetudósok, Potyó István kolozsvári egyházzenész, Sófalvi Emese zenetanár értekezéseit hallgathattuk meg Angi István zeneesztéta moderálásával. Idén márciusban lett volna 80 éves László Ferenc kolozsvári zenetudós Házsongárdi sírjánál Fazekas Zsolt, a belvárosi református egyházközség lelkésze tartott rövid áhítatot. – Az évek múltával érezzük, hogy László Ferenc mennyire gazdagította életünket, és milyen gazdag örökséget hagyott ránk. Ez az emlékezés a jövő fele mutat, mert az emlékezésnek csak akkor van értelme, ha tanulságul szolgál a jelennek és a jövőnek. Élete során László Ferenc állandóan érezte Isten szeretetét, ezért vált meggyőződésévé az az igazság, hogy akik Istent szeretik, minden javukra van. Példája meghatározó azoknak, akik ismerték – összegzett Fazekas Zsolt lelkipásztor. Németh G. István erdélyi származású budapesti zenetudóstól megtudhattuk: Budapesten már októberben megemlékeztek László Ferencről. A zenetudós felbecsülhetetlenül gazdag hagyatékát a Budapesti Zenetudományi Intézetben digitalizálják, és a közeljövőben már elérhető lesz. – A teljes állomány digitalizálása után a 14 dobozban tárolt, papír alapú dokumentumok visszakerülnek Kolozsvárra. Az eddig digitalizált hagyaték 333 gigabájt nagyságú, 6 500 mappában 50 000 állományt tartalmaz. A hagyaték magába foglalja László Ferenc teljes, 5000 tételt alkotó levelezését is, amely olyan szakmai egyesületek tevékenységéhez kapcsolódik, amelyeknek László Ferenc a tagja volt – ismertette a számszerű adatokat Németh G. István, aki 1996-ban, a kolozsvári zeneakadémia muzikológus hallgatójaként ismerkedett meg személyesen a zenetudóssal. – László Ferenc mindenkinek azt mondta, amire szüksége volt. Személyiségéből mindenkinek más-más szelet nyilvánult meg, mindenkinek más olvasata van róla. Hatalmas intellektuális kapacitás fölött rendelkező értelmiségi, tudós, tanár, publicista, médiaszemélyiség volt, akinek a harmonikus személyiség kegyelme is megadatott, mindenkit szeretni próbált – jellemezte az elhunyt zenetudóst Németh G. István. – Lángeszű tudós volt, nagyszerű fuvolista, kiváló kamarazene tanár, aki hatalmas életművet hagyott maga után. Egyenletesen felívelő pályáját kimagasló szellemi képességei mellett akaratereje, céltudatossága, szívós szorgalma, szilárd keresztyén hite határozta meg. Zenetudósi pályakezdése eltért a szokásostól: lankadatlan önképzéssel sajátított el mindent, ami a tudomány műveléséhez szükséges. Több mint 20 könyvének jórészét Bartóknak szentelte. Vérbeli kutatóként szenvedéllyel, elmélyült búvárkodással mindig új adatokat, értékeket tárt fel, új megvilágításba helyezett köztudomású tényeket, és nem riadt vissza a helyreigazítástól sem. Képzeletgazdagsága, intuíciója, szellemi frissessége, ismeretanyaga hatalmas volt – derült ki Almási István etnomuzikológus előadásából. Ezek az erények mutatkoztak meg zenekritikáiban is, fűzte hozzá az előadó, számon tartotta a hangversenyéletet, az operák tevékenységét. Rendszeresen írt romániai és magyar művelődési folyóiratokba, közíróként több ezer eszszét és cikket jelentetett meg. – Írásaiban sikeresen ötvöződött az igényes szakszerűség és a kifejezés eleganciája. Románul és németül is magas irodalmi színvonalon írt és beszélt. László Ferenc az ideális erdélyi szellemiség egyedülálló megtestesítője, igazi európaiság képviselője volt. Zenei társaságok és fórumok alapítását kezdeményezte. Ő alapította a Román Mozart Társaságot, amelynek 10 évig elnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt, a csíkszeredai régizene fesztivál igazgatója is volt. Több mint 40 éven át kutatta Bartók munkásságát – tudhattuk meg továbbá Almási Istvántól, aki már gyerekkorától ismerte László Ferencet. – Zenetudósként, Bartók-kutatóként mindig „megtalálta a tűt a szénakazalban”. Bartókról szóló írásai alapirodalom volt számomra, következtetései megkerülhetetlenek – vélekedett Biró Viola zenetudós, a Budapesti Zenetudományi Intézet munkatársa. Potyó István római katolikus egyházzenész, a Szent Mihály plébánia karnagya és karmestere visszaemlékezett arra, amikor a kolozsvári zeneakadémia mesteri tagozatos hallgatójaként László Ferenc tanítványa volt. Potyó István az ő irányítása alatt kezdte el doktori tanulmányait, amelynek tárgya a 18–19. században Erdélyben komponált misék voltak. A doktori dolgozat témájából vizuális és auditív példát is nyújtott. – Az itt jelen levő fiatal kutatókat egy ember köti össze, aki már nem él. Lelkesen beszéltünk írásairól, egymást ösztönöztük arra, hogy jobb szakemberek legyünk. Tudományos életünkben fontos helyet foglalt el – fejtette ki Sófalvi Emese zenetanár, majd Mozart Varázsfuvola című operájának, azaz a Tündérsípnak a román akadémia kolozsvári fiókjában levő, Pály Elek által a 19. században lemásolt kéziratát mutatta be. Ebből azt a következtetést vonhattuk le, hogy Tündérsíp néven az opera már az 1820-as és 1830-as években eljutott Kolozsvárra Pály Elek (Lukics Elek néven anyakönyvezték, 1797–1846 között élt) színésznek köszönhetően, aki több erdélyi városban fellépett, végül Kolozsváron hunyt el, és hagyatéka itt maradt. Az emlékülés zenei részében közreműködött Szallós-Kis Anna fuvolán és Haáz Bence oboán. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár) 2017. december 19.Örömteli együtténeklés a Református KollégiumbanKözel száz ember állva hallgatta végig a Kolozsvári Református Kollégium idei karácsonyi koncertjét szombat délután a Farkas utcai református templomban, mert olyan nagy volt az érdeklődés, hogy még a pótszékek is mind foglaltak voltak. Kiss-Cserey Zoltán iskolalelkész áhítatában arra összpontosított: a gyermekek éneke minket, felnőtteket is közelebb visz Istenhez. Először a Gergely Zoltán zenetanár által vezetett 5–8. osztályos gyerekeket hallgathattuk meg. A „kicsik” megilletődve, tiszta intonációval, buzgón énekeltek. Az elmaradhatatlan harangjáték szépen társult az adventhez illő énekhez. A Székely Árpád által vezetett 9–12. osztályosok kórusa hét művet szólaltatott meg az egyetemes kórusirodalomból. F. Pellegrini, J. Hairston, Kl. Fischerbach, L. v. Beethoven és W. L. Dewson egy-egy alkotása mellett még elénekeltek egy Berkesi Sándor-feldolgozást, illetve Csiha Kálmán püspök egyik versének Székely Árpád általi feldolgozását. Az alapkövetelménynek számító tiszta intonáció mellett kiemelném a szépen megvalósított zenei frázisokat, zenei dinamikai megoldásokat. Szavalt: Nagy Eszter 12. A osztályos tanuló. Több éve bevezetett, ám mára meggyökerezett hagyomány, hogy a líceumi tanulók a kollégista véndiákok kórusával együtténekelnek. Két könnyű és ismert művet (G. Young: Alleluja, G. Fr. Händel: Örvendj, világ) hallgathattunk meg, az eredmény minden igényt kielégítő volt. Természetesen nem maradhatott el a volt kollégistákból álló énekkar saját produkciója sem: Mozart-, G. Ives-művek csendültek fel. Szólót énekelt két volt kollégista, Biró Anna és Lőrincz Norbert, a kolozsvári zeneakadémia ének szakos hallgatói. A hangverseny utolsó mozzanatában az egyesített kórusok a karzaton három zeneművet adtak elő. Szólót énekelt a szintén volt kollégista, európai hírű operaénekes, Nagy Zoltán bariton, akit illessen dicséret azért is, mert nem felejti el régi iskoláját, és ha ideje megengedi, mindig részt vesz a kollégium karácsonyi koncertjén. A hála ilyenszerű kifejezése jó példa a mostani kollégistáknak is. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
